Való igaz, hogy voltak már a jelenleginél feszítettebb tempójú periódusok, a járvány alatti időszak sem telik tétlenül.

A már-már megszokottá vált otthoni tantermi foglalkozások és edzések mellett egy örömhírről is beszámolhatok Nektek, ugyanis az általatok ismert helyiség egy exkluzív privát teremmé nőtte ki magát.

 

Még nem ismersz?

Szolgáltatásom elsődleges helyszíne a győri SPEEDFIT Stúdió edzőtere, emellett Vendégeimet a termen belül egyedülálló privát teremmel is várom, mely biztosítja az állapotfelmérés minőségét, diszkrécióját és a későbbi közös munkának is a legmagasabb szakmai protokolloknak megfelelő feltételeket tesz lehetővé. Különös előny lehet ez olyan Vendég esetében, aki akár vírusos megbetegedések miatti elővigyázatosság, akár egyéb okok miatt kerülné a tömegben való edzést. Akár csak a privát teremben is adott minden feltétel az eredményes munkához.

 

Az eddigi terület megduplázódott, valamint új eszközök is beszerzésre kerültek, hogy akár csak a privát terem széleskörű lehetőségeket biztosítson a mozgásra.

Ez a lépés válasz a járványhelyzet, illetve az azt követő időszak- egyes esetekben megváltozó- vendégigényeire, illetve teret biztosít több éves ütemben megvalósuló fejlesztéseknek.

Remélem hamarosan újra találkozhatunk!